Talentum hét - 5. nap

Dátum: 2015-03-18 21:09:16   •   Posted by: toma3757   •   Category: Tálentum hét

image

            A Puskásos Talentum hét utolsó napja egy kirándulásból állt. Évfolyamok csoportokat alkotva érkeztek a Levéltárba, minden évfolyam külön időpontban.

            Mi, a 12-esek 11:30-kor találkoztunk a Nemzeti Múzeumnál. Az itteni gyülekező után indult a túra Budára. Az odavezető utat úgy tervezték meg, hogy közben különböző emléktáblákat, történelmi helyeket látogattunk meg a 48-49-es forradalommal kapcsolatban. Ezek között volt a börtön, ahonnan Táncsics Mihályt kiszabadították, a nyomda, ahol kinyomtatták a 12 pontot, a Pilvax kávéház, ahol a forradalom előtt összegyűltek az egyetemisták, f

Read More

Látogatás a Sziklakórházban

Dátum: 2015-03-18 19:19:23   •   Posted by: toma3757   •   Category: 12. osztály

image

Egy bizonyos szerdai napon, pontosabban március 11-én az osztályunk Sós Ferenc tanár úr vezetésével elment a Sziklakórházba, amely a Budai Vár alatt található. A helyszínre időpontot foglaltunk, ezért kissé sietve el kellett indulnunk. Hertendi Péter vezetésével időben oda is értünk. A jegyek megvétele után egy kisebb szobába invitáltak bennünket, ahol a Sziklakórház rövid történetét, működési mechanizmusát mutatták be nekünk. Többek között megtudhattuk, hogy ez a létesítmény volt a védők utolsó működő kórháza 1945-ben az ostrom során. Fontos tudni azt is, hogy rengeteg sebesültet kezeltek itt, döbbenetes körülmények között, a kapacitás három- n

Read More

Talentum hét - 4. nap

Dátum: 2015-03-16 20:35:40   •   Posted by: laggmester   •   Category: Tálentum hét

image

A tálentum hét csütörtöki reggelén is izgalmas nap elé néztünk.Az egész iskola a tornateremben gyülekezett.

A gyülekezés után minden osztály kapott egy kérdést, mely egy adott tablóval volt kapcsolatos. A kérdésre csak a tabló megtalálásával tudtunk válaszolni. Ez után több feladatot is kaptunk. Az angol verseny, sporttal volt ötvözve. Az angolos ping-pong versenyen az volt a feladat, hogy egy percig pattogtatni kellett a labdát miközben tíz angol szót olvastak fel, melyeket meg kellett jegyezni, majd a verseny végén leírni.A környezetvédelmi versenyen, célbadobási tudásunkat mutathattuk be. Egy kukába használt palackokat, papírzacskókat kellett do

Read More

Talentum hét – 3. nap

Dátum: 2015-03-12 22:45:44   •   Posted by: toma3757   •   Category: Tálentum hét

image

A Tálentum Hét harmadik napján a fordított nap kerül megrendezésre. A diákok 8 órára érkeztek az iskolába, ahol rögtön egy negyed órás tájékozatót tartott az Igazgató úr. Ezt követően minden osztály a saját termébe ment, és elkezdődtek a paródiák. Három húsz perces paródiát kellett előadni az osztályoknak. Mi az első húsz percben Zsarkó Zoltán tanár urat parodizáltuk. Gajdár Tamás bújt a Tanár úr szerepébe. A legjellegzetesebb aranyköpések hangoztak el, valamint a pót-pót-pót mérésről történő egyeztetés is megtörtént. A következő egy évfolyam-paródia volt. Farkas Dávid a 12.B osztályból parodizálta el Prusinszki István Tanár urat. Prusinsz

Read More

Talentum hét – 2. nap

Dátum: 2015-03-12 22:43:56   •   Posted by: toma3757   •   Category: Tálentum hét

image

A 2015-ös Puskásos Talentum hét keddi napján is a többihez hasonlóan rendhagyó programok várták a tanulókat.

Reggel a székek levitele után Härtlein Károly „Brutális Fizika” című előadása kezdődött. Az előadásban különböző látványos és hangos kísérleteket mutatott be a folyékony nitrogén és száraz jég tulajdonságait kihasználva. Volt palackrakéta, lufi törés, palackkal való deszkatörés, és még sok más.

A fizika kísérletek után következett a „Ki mit tud?”, a Puskás tehetségkutató műsora. Az öt tagból álló zsűrit régi diákok vagy az iskolához másképp kapcsolódó emb

Read More

Page 1 of 2 «12 »