Faültetés

Dátum: 2013-02-10 14:12:40   •   Posted by: laggmester   •   Category: 9. osztály

image

Szerintem mindenki számára élmény teli volt ez a nap, már csak azért is mert nem kellett iskolába menni, helyette a diákok ballagtak vissza a régi általános iskolájukba, megajándékozni az iskolát egy fával. Voltak, akiknek az iskolája nem engedélyezte a faültetést, mert nem voltak jók a körülmények, vagy le volt betonozva, ezért ezeknek az embereknek hozzá kellett csatlakozniuk egy másik iskolatársukhoz, és őt elkísérni a faültetésre.A legtöbb embernek szerintem akadálymentesen telt ez a nap, de voltak, akiknek akadt egy-két kis problémájuk, én is hozzájuk tartozom. Én Százhalombattára utaztam le Bence iskolájához, és mivel a buszom nem ált meg Érden, ezért

Read More

Puskás szobor megkoszorúzása

Dátum: 2013-02-10 14:10:21   •   Posted by: laggmester   •   Category: 9. osztály

image

November 10-én (csütörtök) reggel az első óra után a 9-es illetve „e” osztályos tanulókkal útnak indultuk a Kelenföldi Szombathelyi térre, hogy az ott található Puskás szobrot megkoszorúzzuk.

Az ünnepség 10 órakor vette kezdetét a Himnusz eléneklésével, majd utána az igazgató úr, Dr. Horváth László mondott beszédet Puskás Tivadar életéről. Mint elmondta, pár éve levéltárakban kutat, hogy minél átfogóbb képet kaphassunk tevékenységeiről. Ezeket több-kevesebb sikerrel tette, mert eddig csak életének pár részletéről hullott le a lepel. A beszédből többek között az is kiderült, hogy az előző években a koszorúzá

Read More

Egyórás futás

Dátum: 2013-02-10 14:03:07   •   Posted by: laggmester   •   Category: 9. osztály

image

2011. szeptember 26.-án az iskola 1 órás futást szervezett a diákok számára. Ebbe a mi osztályunk (9.a) is bekerült. Pár nappal az esemény előtt már ki volt rakva a dekorációs falra, mindenki nagyon kíváncsi volt már. Osztályunkból 5 tanuló vett részt a versenyen. Ők az 1 héttel azelőtti 1 kör futásban legelsőnek beérkező 5 ember voltak. Akkor az osztály többi tagjának éppen testnevelés órája volt, így tudtunk nekik szurkolni, segíteni. Aki mégsem akart, az bent a tornateremben focizhatott, kosarazhatott. A focistákat 3 csapatra osztottuk, majd tanárúr kiment nézni a futókat. A végső eredmény nem egyezett a számolt körökkel, de a végén mint kiderült mindh

Read More

Orgonahangverseny

Dátum: 2013-02-10 14:01:47   •   Posted by: laggmester   •   Category: 9. osztály

image

2011. október 5-én a Józsefvárosi plébániába látogattunk, hogy meghallgassuk Király Csaba orgonaművész előadását. A Liszt hangversenysorozat 8. előadását hallgattuk meg, amely előtt a plébános úr idézett a Bibliából. Király Csaba kiváló zongoraművész és egy elismert pedagógus is. Az előadáson kilenc művet játszott el a művész, amelyek előtt a plébános úr mindig mondott néhány szót a következő műről. A plébánia 1777-ben alakult Batthyány József hercegprímás rendeletére. Az épület több száz éves falai kiváló akusztikai hátteret nyújtottak Liszt Ferenc orgonára írt műveihez. A templom az 1838- s jeges árvízben megsemmisült, de szerencsére a h

Read More

Puskás fivérek sírjának megkoszorúzása

Dátum: 2013-02-10 13:56:44   •   Posted by: laggmester   •   Category: 9. osztály

image

2011. szeptember 19-én koszorúzni mentünk Puskás Tivadar sírjához. Az iskolából 14:00-kor indultunk. Elsétáltunk a Nagyvárad térre, az osztály nagyjából jó magaviseletű volt a kis sétán. Onnan villamossal mentünk a Fiumei úti temetőhöz. A villamosra alig tudtunk felszállni annyian voltak rajta. Mikor megérkeztünk nekiláttunk az erős napsütésben, víz nélkül, számunkra hosszú sétának. Út közben mindenki szenvedett. Egymástól kéregettünk innivalót, de senkinek sem volt már ebben az időben.

Mikor megérkeztünk, előbb (Ditrói) Puskás Ferencnél voltunk Tivadar öccsénél (nem kell összekeverni Puskás Ferenc, Öcsivel). A mege

Read More

Page 2 of 2 «12 »