Mi is tettünk a főváros tisztaságáért

Dátum: 2013-02-10 14:34:05   •   Posted by: laggmester   •  Category: 9

A szünet előtti utolsó napon (2012. 03. 31.) megrendezett „Rajtad is múljon” rendezvényen, mi is részt vettünk. A rendezvényt egy, a szervezők által elmondott köszönet kinyilvánító beszéddel kezdődött. Amint, az a beszédből kiderült nem ez volt az első ilyen rendezvény. A lelkesítő beszéd után, elosztották a csoportokat, nekünk a levélgyűjtés jutott. Kaptunk egy mellényt, majd gereblye a kézbe és már indulhatott is a munka.

Elsőként a bokrok alatt megbúvó leveleket kellett összegyűjteni. Ez nehéz feladat volt, mivel a növényzet teljesen befedte az avart. Így még csak esélyünk se volt a finom megoldásra, ennek eredményeképpen néhány futónövény kissé megrongálódott. Végül el tudtuk végezni a feladatot.

Majd tovább haladtunk. Egy fás, bokros kicsi erdő környékét kellett rendbe pofozni. Ez a növényzet egy eléggé elhagyatott, ápolatlan épületet fogott közre. Ezt már könnyebb volt takarítani. Az aljnövényzet nem gátolt abban, hogy a levelek nagy részét össze tudjuk gyűjteni. Egy gyors osztálykép és már mehettünk is tovább. A munka már lassan kellemessé vált abban a kissé hűvös időben. Ecseri tanárnő időközben visszament a suliban és Bélával maradtunk.

Béla, azzal motivált minket: ha gyorsan dolgozunk  előbb is mehetünk haza. Ez egyeseket inspirált, másokat figyelmen kívül hagyott a nagy munkában. Sok érdekes és fura dolgot találtunk a levelek között. A szemét java része sörös dobozokból, boros üvegekből állt, valamint néhány különös hulladékból.

A munka nagy hevében az idő röpült, így alig vettük észre, hogy lassan munkánk végéhez érünk. Majd Béla szólt: ha gyorsan befejezzük azt a kis részt, ahol éppen tartózkodtunk, akár már mehetünk is. Kapva az alkalmon mindenki nekiállt és utolsó erejét bevetve, nekifeszült a munka hátralévő részének.

Miután leadtuk a zöld mellénykét készítettünk még egy osztályfotót, aztán mindenki hazamehetett pihenni a szünetre.

Hegyi Ádám