HASE túra

Dátum: 2013-12-08 21:31:20   •   Posted by: toma3757   •  Category: 11

    A Magyar Honvédség által megszervezett HASE Teljesítménytúrán vettünk részt, amely a Hűvösvölgyi gyermekvasúttól egészen a Hármashatárhegyig terjedt ki. Ez egy 20km-es teljesítménytúra volt, amin nagyon sok embert csábított ki a szabadba egy kis hétvégi testmozgásra. A hét éves gyerekektől elkezdve a hatvan évesekig minden korosztály megtalálható volt a túrán. Mi egy kis csapattal vágtunk bele a túrába kora reggel.

 

    Az elején még nagyon nagy volt a mellényünk, hogy meg sem fog kottyanni egy kis séta az erdőben, ennek ellenére az első emelkedő már nagyon megizzasztotta a lelkes csapatunkat. A túra során tíz ellenőrzőponton kellett áthaladjunk, amelyek, „ismeretlen Magyar katona” sírjai mellett helyezkedtek el. Miután felértünk az első emelkedőn kifújtuk magunkat és már rohantunk is tovább a következő kétszer meredekebb és magasabb hegyoldalig, amelyet a későbbiek során még többször is meg kellett hódítani. Ezek után volt egy kisebb pihentető szakasz, ahol összetalálkoztunk másik csoportokkal és még olyan kivételes sportemberekkel is akik ezt az egész távot hegyen-völgyen át lefutották. Amikor elértünk egy elágazáshoz nagyon megnéztük, hogy merre is kellene tovább mennünk, ennek ellenére a teljes táv felénél rossz felé fordultunk, ez a kis figyelmetlenség még plusz kettő kilométerbe került, ezek után már nagyon odafigyeltünk a kereszteződésekre. Nagyon sokat beszélgettünk a „menetelés” során, és gyönyörű helyeken is jártunk. Amikor odaértünk a hármashatárhegyi reptér mellé, pont akkor indítottak el egy vitorlázó repülőgépet, azt még megnéztük pihenés gyanánt, majd továbbálltunk mivel szerettünk volna emberi időben hazaérni még sötétedés előtt. Nagyon sok ismerős rész is volt, mivel az osztállyal egyszer ide jöttünk túrázni csak nem jártunk be ilyen sokat az erdőből. Nagyon sokat estünk-keltünk a vizes, csúszós füvön, amiken aztán jókat nevettünk. Amikor már mindenki lejárta a lábát és már azt hittük, hogy vége a megpróbáltatásoknak, akkor értünk csak el addig a pontig, ahol fel lehetett volna szállni a 65-ös buszra és elmenni a célig, de azt mondtuk, hogy ha már ennyit megtettünk, akkor most már ez a maradék hét kilométer nem fog minket a földhöz vágni, tehát mentünk tovább és legyalogoltunk ezek után pontosan annyit, mint amennyit az osztálykirándulás alkalmával egyszer már megtettünk. Egyszer nagyon elfáradtunk a hegyoldalon és úgy éreztük, hogy feladjuk, ekkor elment mellettünk egy öreg bácsi, ez a része a túrának nagyon megmaradt bennem. Ő azt mondta, hogy „Még nem fáradhattok el, még bőven van bennetek annyi, hogy legyalogoljátok még egyszer”. Ekkor szerintem mindenki magába nézett és rájött, hogy ha ezt egy hatvan éves bácsi megcsinálja, akkor nekünk is menni fog és mentünk tovább. Végül is elértünk a célig, ahol kaptunk egy almát, egy kekszet, egy kitűzőt és egy oklevelet, amely bizonyította, hogy megcsináltuk. Nagyon jól esett Jaksa Tibor Alezredes úr dicsérete is, amelyet egyenként mondott el mindenkinek. Amikor már alig bírtunk járni, mert mindenkinek volt egy méretes vízhólyag a sarkán, elindultunk a villamos fele, hogy hazamenjünk. A helyünket még átadtuk az öregeknek, tehát még ezek után állva utaztunk végig, ami nem igazán esett jól, de hát muszáj volt.

 

      Amikor hazaértem egyből lefeküdtem és aludtam egy jó nagyot, de ezzel szerintem mindenki így volt. Összesítve nagyon jól éreztem magamat és legalább megmozgattam a testemet nem is kicsit.

 

Írta: Dobri Balázs.