Színházlátogatás

Dátum: 2014-10-30 20:37:19   •   Posted by: toma3757   •  Category: 12

Október 20-án az osztállyal meglátogattuk a Vígszínházat, azt a színházat ahol nemrég ünnepség is volt rendezve az iskola 100. fennállásának évfordulója miatt. Metróval a Nyugati pályaudvarig mentünk, ahonnan viszonylag rövid séta következett a színházig. Időközben kisebb kerülő folytán pillantást vetettünk Radnóti Miklós közelben lévő egykori otthonára, ahol a kapucsengőn a Radnóti vezetéknév is ott volt.
A színházhoz érkezésünkkor nem annak elején, hanem oldalán mentünk be, s mielőtt bementünk volna, a dohányzóként kialakított színészkijárat előtt egy kedves fiatal hölgy fogadott minket. Követve őt az akkor bevilágítatlan vörös szőnyeges lépcsős folyosókon keresztül egy gyönyörű tágas büféhelységbe jutottunk, ahol körülbelül harminc darab szék volt körben elhelyezve. A hölgy segítőjével együtt bemutatkozott, s elmesélték a programsorozatot, miszerint az utolsó fél-háromnegyed órában be fogunk nézni a kulisszák mögé, addig viszont játékok és közös foglalkozások lesznek.

A foglalkozások az emberi érzelmekkel voltak kapcsolatosak és ezen érzelmek külső megfigyeléséről, kategóriákba sorolásáról szóltak. Az első foglalkozás során mindenkinek ki kellett mondania a keresztnevét, és egy jelzőt, egy rá jellemző tulajdonságot elébiggyesztve. Nem akartam klisés lenni, s nem akartam olyan jelzőt használni, amit már mondtak. Végül olyat mondtam, ami baráti társaságban jellemző rám: beszédes. Idegen környezetben ennek felettébb ellentmondok, de akiket ismerek, azokkal meglehetősen sokat tudok beszélni. Talán néha túl sokat is. Az ezután következő foglalkozásnál a foglalkozást vezető hölgy mondott bizonyos tulajdonságokat, amik elhangzása során egy adott vonalon be kellett állni mindenkinek (Karner tanárnőnek is) egy egytől tízes skálát szimbolizáló képzeletbeli vonalra, melynek meghatározott eleje és vége volt. Amikor az ,,érzékeny” szóhoz ért, meglepődve tapasztalta, hogy nagy részünk a tízes skála felsőbb részére helyezte magát, ami a hölgy szerint a lányos osztályokra jellemző.

Természetesen amikor a ,,fáradt” szóról volt szó, az osztály kirívó többsége a felső negyedbe helyezte magát, sokan a kilences-tízeshez álltak. Megjegyzésképp: én csak hetes voltam. A következő foglalkozás során tulajdonságokat kellett felírni kis cetlikre mindenkinek, és azt a három oszlop közül (jó, rossz, semleges) valamelyikre felhelyezni. Ezután ezeket osztályoztuk, ha kellett máshol helyeztük el, mint például az agresszívet áthelyeztük a semleges tulajdonságok közé, mert ugyebár egy versenyhelyzetben olykor jól jöhet, ha az ember másképp szemléli a dolgokat és csak magáért (olykor mások érdekei ellen) hoz döntéseket, ami persze kérdés, hogy mennyire gátolja az ellenfeleket, és minősített esetben jutalmazható-e esetleg kizárással. Ezek után egy szituációs játék következett, melyben az osztályt két részre bontották. Az osztály egy-egy felének a két nemre jellemző – gyakran sztereotip – tulajdonságokat kellett eljátszania egyedül vagy kettesben a csoportjából valakivel kooperálva. Egyelőre a választott tulajdonságot kútfőből kellett meríteni, természetesen megbeszélve a csoport többi tagjával előtte miről van szó, nehogy ugyanazt játsszák el. Később hasonlót kellett csinálni, csak szoborként megjelenítve egyszerre több emberrel és nem tulajdonságot, hanem eseményt kellet imitálni. Furcsa, egyben vicces volt, amikor a megcsalást kellett eljátszanunk.

Az utolsó foglalkozás során járkálnunk kellett, különböző tempókban össze-vissza, anélkül hogy egymásba ütköznénk. Majd le kellett feküdnünk, elképzelni egy zenét, majd egy helyet, végül meg kellett próbálnunk látni magunkat kívülről szemlélve. Érdekes élmény volt. A fiatal hölgy meg is kérdezte mit érzünk, miután felültünk. Többünk azt felelte: álmosságot. A kulisszák mögé betekintés során bementünk a színpad alá, ahol a forgószínpad mechanikáját láthattuk és kicsit beszélgettünk a színházon belül működő rendszerről, hányszor próbálnak, ebből hány alkalommal olvashatnak papírról a színészek, stb. Mivel az olvasópróbát már befejezték, felmentünk a nézőtérre, majd az egyik lámpa-helyiségbe, ahonnan közvetlenül a színpadot világították meg a lámpák, de a nagy meleg miatt sokáig nem maradtunk. Érdemes megjegyezni, hogy bár hüvelykujjnyi vastagságúak voltak a több kilowattos lámpákba vezető kábelek, így is kézmelegnél melegebbek voltak. Amikor lementünk a színpadra, éppen Alföldi Róbert adott interjút az egyik kamerásnak. Kijárat felé vezető utunk során összefutottunk Stohl Andrással, ami azért is volt lehetséges, mert a Vígszínház tagja tavaly óta. Máriónak sikerült is csinálnia vele egy közös fotót. Amikor kiértünk újra a külső dohányzóba, még mondott egy pár szót fiatal idegenvezetőnk, majd megköszönve egymásnak az alkalmat, elköszöntünk egymástól. Összességében tetszett ez a fajta foglalkozás és a körbevezetés, bár az olvasópróbára sajnos nem mehettünk be, pedig kíváncsi lettem volna arra is.

 

Írta: Kovács Dominik